hello holnap!

Te mire gondolsz, amikor kimondod
ezt a két szót?

Egy szerethető, élhető és mosolygós világra? Ma még csak remélni tudjuk, hogy az a holnap, melyet az utánunk következők megélnek majd, valóban ilyen derűs lesz. Ehhez azonban úgy kellene élnünk,hogy mindig szem előtt tartjuk az utánunk következő nemzedékek érdekeit, egyúttal a környezeti, társadalmi és gazdasági problémák hatékony megoldásának elősegítését.

Erről szól a fenntartható fejlődés nemes gondolata.
És még valamiről: Rólad. Az ugyanis, hogy milyen lesz az élet itt a Földön mondjuk tíz, ötven vagy száz év múlva, nem csak a döntéshozókon, cégeken vagy szervezeteken múlik, hanem az egyes embereken is. Rajtad épp úgy, mint – vállalatként – rajtunk.

Törekedjünk mindannyian együtt arra, hogy a jövő generációi legalább olyan jól élhessenek, mint mi!
Ha ezentúl igazán odafigyelsz, könnyen megtalálhatod, mi az, amit éppen Te tehetsz meg a holnapért...
Minderről beszélhetnénk hosszabban is – de a lényeget már kimondtuk.

Szóval, csak röviden, így: hello holnap!

Levél küldése

 
close